Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

NYÁRI TÁBORAINK 2019.

                  

NYÁRI TÁNCTÁBOROK 2019.

 

Helyszíne:Szent-Györgyi Albert AGÓRA

Időpontjai: 2019. Július 8-12. Iskolás Tánctábor 

                   2019. Július 22-26. Ovis Tánctábor 

Amit még a 2018-es  tánctáborokról tudni kell:
- az idei tánctábor is a táncokon és jógán kívül, a  kézművesség jegyében fog telni. A gyerekek életkori sajátosságait is figyelembe véve készítünk sok-sok apróságot és érdekességet.
- tánctáborainkban  a gyerekek életkori sajátosságaihoz és igényeihez igazított, mozgásközpontú foglalkozásokkal várjuk a gyerekeket, így az órák között ügyességi és sportos, játékos feladatokkal, vetélkedőkkel, érdekes, mozgásfejlesztő népi játékokkal  színesítjük a programot,
0.ovis-tanctabor-2017.-1.jpg
- a gyerekeknek minden nap van modern, színpadi tánc órájuk, balett-gimnasztika, gyermek jóga-móka, gyermektánc-néptánc foglalkozásuk. Továbbá az Így tedd rá!-módszertani, játékos mozgásfejlesztő és táncelőkészítő játékokat is minden nap gyakoroljuk,
- a táncos foglalkozások között a Játékszigeten vagy a játszótéren  kapcsolódunk ki,
- a tábor alatt minden gyermek bőrbarát csillámtetoválással is gazdagodik,
- a héten egyszer fagyizni is elmegyünk,
- a tábor alatt több száz kép készül a gyerekekről, melyek ingyenesen letölthetők a honlapról,
0.ovis-tanctabor-2017.-2.jpg- napi háromszori étkezést biztosítunk,
- az utolsó napon bemutatjuk, hogy mit tanultunk a hét során,
- a táborba szeretnék kérni minden kisgyereknek egy üres cipős dobozt névvel ellátva, hogy a hét során összegyűlt kézzel készített kis apróságokat tárolni tudjuk.

A tábor ára: 19.500 Ft

MIÉRT JÓ MÉG EZ A TÁBOR?
Mert lelkes, fiatal tánctanárok, akik mind a Szegedi Nemzeti Színház művészei, várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Nálunk a gyerekek év közben is folytathatják a táncokat. 
Jó tudni !
enlightenedÉvről-évre egyre több tábort kell indítanunk és egyre több kisgyerek szeretne jelentkezni !Érdemes időben jelentkezni, nehogy beteljenek a szabad helyek
enlightenedMájus 31-ig történő befizetés esetén minden táborunkból 1.000 Ft kedvezményt adunk!
enlightened2019-ban az első három tábor július 26-ig az Agórában, majd az ezt követő táborok külső helyszínen, a Maros utcai termünkben kerülnek megrendezésre.
enlightenedBetegség esetén a többi táborainkra is beváltható a befizetett összeg.
enlightenedA táborok 15 főtől indulnak !

enlightenedAki jelentkezik, de a megadott határidőig, június 10-ig nem fizeti ki a tábort, felszabadítjuk a helyét és más gyermek jelentkezését fogjuk elfogadni. 

enlightenedCsak az jelentkezzen, aki komolyan gondolja, ne foglalja más gyermek elől a helyet, aki pedig szívesen jönne !!! Emailben vissza kell mondani, ezzel törölve a jelentkezést!  Aki foglalta a helyet, de az utolsó pillanatban mondja le, abban az esetben az étkezés összege levonásra kerül, illetve be kell fizetni! Aki a tábor megkezdésének a napján vagy a tábort megelőző héten csütörtökön vagy pénteken mondja le a tábort betegség miatt és nem kíván élni a másik táborban való részvétel lehetőségével, a befizetett összeget visszafizetjük, de! az étkezés és az előre megrendelt programok arányos összege, mivel már akkor megrendeltük, levonásra kerül!

 

KÖLYÖK FITT TÁBOR 2019.

 

Időpontja: 2019. július 15-19-ig, az Agórába várjuk a gyerekeket!

 

- a héten minden nap lesz kölyök fitness, moderntánc, gimnasztika, játékos, gyerekjóga-móka óra és különleges, komplex, mozgásfejlesztő foglalkozás, kézműves program, csillámtetoválás és még sok más hasznos, érdekes program.

 

- táborainkban  a gyerekek életkori sajátosságaihoz és igényeihez igazított, mozgásközpontú foglalkozásokkal várjuk a gyerekeket, szabadidős programokkal is színesítjük a hetet: az egyik délelőtt strandolni is elmegyünk (2 perc sétával, arra az időre csak nekünk fenntartott gyönyörű kis uszodában) + játszótér (szintén pár perc sétával) ->ez csak a Maros utcában van! Az Agórában a Játékszigeten kapcsolódunk ki!

001.jpg- napi háromszori étkezést, pedagógus felügyeletet és egészséges gyümölcsöket, zöldségeket biztosítunk a hét folyamán.
- a héten egyszer fagyizni is elmegyünk,
- a tábor alatt több száz kép készül a gyerekekről, melyek ingyenesen letölthetők a honlapról,
- a táborba szeretnék kérni minden kisgyereknek egy üres cipős dobozt névvel ellátva, hogy a hét során összegyűlt kézzel készített kis apróságokat tárolni tudjuk.
-
 A tábor ára: 19.500 Ft

 

Jó tudni !

enlightenedÉvről-évre egyre több tábort kell indítanunk és egyre több kisgyerek szeretne jelentkezni !Érdemes időben jelentkezni, nehogy beteljenek a szabad helyek.

enlightened2019-ben az első négy tábor július 26-ig az Agórában, majd az ezt követő táborok külső helyszínen, a Maros utcai termünkben kerülnek megrendezésre.

enlightenedMájus 31-ig történő befizetés esetén minden táborunkból 1.000 Ft kedvezményt adunk!

enlightenedBetegség esetén a többi táborainkra is beváltható a befizetett összeg.

enlightenedA táborok 15 főtől indulnak !

enlightenedAki jelentkezik, de a megadott határidőig nem fizeti ki a tábort, felszabadítjuk a helyét és más gyermek jelentkezését fogjuk elfogadni. 

enlightenedCsak az jelentkezzen, aki komolyan gondolja, ne foglalja más gyermek elől a helyet, aki pedig szívesen jönne !!! Emailben le kell mondani, ezzel törölve a jelentkezést !

enlightenedMert, aki foglalta a helyet, de az utolsó pillanatban mondja le a tábort, abban az esetben az étkezés összege levonásra kerül, illetve be kell fizetni! Aki a tábor megkezdésének a napján vagy a tábort megelőző héten csütörtökön vagy pénteken mondja le a tábort betegség miatt és nem kíván élni a másik táborban való részvétel lehetőségével, a befizetett összeget visszafizetjük, de! az étkezés és az előre megrendelt programok arányos összege, mivel már akkor megrendeltük, levonásra kerül!

 

 
 
JÓGA-MÓKA TÁBOR 2019.
 

Időpontja: 2019. július 29-aug. 2-ig

 

 

Helyszíne: a Maros utcai termünkben várjuk a jóga-móka iránt érdeklődő óvodás és kisiskolás gyermekeket!

- az egészséges életmód, a természet- és állatvédelem jegyében telik majd,
- napi háromszori étkezést, pedagógus felügyeletet és egészséges gyümölcsöket, zöldségeket biztosítunk a hét folyamán,
- érdekes szabadidős programokkal színesítjük a hetet: strandolás 20150411_115347.jpg(2 perc sétával, arra az időre csak nekünk fenntartott gyönyörű kis uszodában), játszótér (szintén pár perc sétával), 
- a héten egyszer fagyizni is elmegyünk,
- a tábor alatt több száz kép készül a gyerekekről, melyek ingyenesen letölthetők a honlapról,

0.montazs2.jpg0.montazs5.jpg

- a héten 8 ! játékos, Gyerek Jóga-Móka órán és különleges, komplex, mozgásfejlesztő foglalkozáson vesznek részt majd a gyerekek, ahol lesz lábtorna, gerincprevenció, Magyarországon még egyedülálló, különleges AcroYoga,

táborainkban  a gyerekek életkori sajátosságaihoz és igényeihez igazított, mozgásközpontú foglalkozásokkal várjuk a gyerekeket és minden nap lesz még kézműves program is,
- ezenkívül lesz még: hangfürdő, mandalázás, csillámtetoválás és még sok más hasznos, érdekes, mozgásfejlesztő program, 
- ÚJ PROGRAM 2019-ben!!! Hüllősimogató és állatbemutató, kutyaterápia és
 
zsonglőr bemutató!

honlap1.jpg   honlap3.jpg

- a táborba szeretnék kérni minden kisgyereknek egy üres cipős dobozt névvel ellátva, hogy a hét során összegyűlt kézzel készített kis apróságokat tárolni tudjuk.
Fontos tudni! a tábor alatt a hangsúly a mozgáson van, a gyermekjóga-móka a spiritualitást mellőzi.

Helyszíne: a Maros utcai termünkben kerül megrendezésre.

A tábor ára: 19.500 Ft

Jó tudni !

enlightenedÉvről-évre egyre több tábort kell indítanunk és egyre több kisgyerek szeretne jelentkezni !Érdemes időben jelentkezni, nehogy beteljenek a szabad helyek.

enlightened2019-ben az első négy tábor július 26-ig az Agórában, majd az ezt követő táborok külső helyszínen, a Maros utcai termünkben kerülnek megrendezésre.

enlightenedMájus 31-ig történő befizetés esetén minden táborunkból 1.000 Ft kedvezményt adunk!

enlightenedBetegség esetén a többi táborainkra is beváltható a befizetett összeg.

enlightenedA táborok 15 főtől indulnak !

enlightenedAki jelentkezik, de a megadott határidőig nem fizeti ki a tábort, felszabadítjuk a helyét és más gyermek jelentkezését fogjuk elfogadni. 

enlightenedCsak az jelentkezzen, aki komolyan gondolja, ne foglalja más gyermek elől a helyet, aki pedig szívesen jönne !!! Emailben vissza kell mondani, ezzel törölve a jelentkezést!

enlightenedMert, aki foglalja a helyet, de az utolsó pillanatban mondja le a tábort, abban az esetben az étkezés összege levonásra kerül, illetve be kell fizetni!

enlightenedAki a tábor megkezdésének a napján vagy a tábort megelőző héten csütörtökön vagy pénteken mondja le a tábort betegség miatt és nem kíván élni a másik táborban való részvétel lehetőségével, a befizetett összeget visszafizetjük, de! az étkezés és az előre megrendelt programok arányos összege, mivel már akkor megrendeltük, levonásra kerül!

 

 
 
KUTYÁS - JÓGA TÁBOR 2019.
 

Időpontja:     2019. augusztus  5 - 9. 

                    2019. augusztus 12-16.

 

 

Helyszíne: a Maros utcai termünkben várjuk a jóga-móka, a kutyák és az állat- természet iránt érdeklődő óvodás és kisiskolás gyermekeket!

- ez egy új program, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel szervezünk meg.
- a tábor az egészséges életmód, a természet- és állatvédelem jegyében telik majd, így minden nap lehetőség van a kutyaterápiás bemutató megtekintésére, kutyákkal való játékra, közös élményekre,
- tematikájában hasonlít a Jóga-Móka táborhoz, abban tér el,hogy itt minden nap van kutyaterápia és kutyajáték.
 
- ÚJ PROGRAM 2019-ben!!!Hüllősimogató és állatbemutató, kutyaterápia és
 
zsonglőr bemutató!
 
 
0.montazs13.jpg0.montazs14.jpg

A jelentkezési lap kitöltése után visszaigazoló emailt küldünk, ha ez nem érkezik meg, akkor a kitöltés és az elküldés sikertelen volt, minden pontját ki kell tölteni, még az allergiára vonatkozót is . Az a hibás sor, amelyik piros kerettel világít, még egyszer meg kell próbálni! Köszönjük!